PORTFÓLIÓAJÁNLÓ A KORÁBBI ERGO BIZTOSÍTÓ ESZKÖZALAPJAIHOZ
Ahogy az életben, úgy a pénzügyekben is azok a legsikeresebbek, akik több lábon állnak, azaz megtakarításaikat többféle befektetés között osztják meg. Egy jól összeállított portfólió ugyanis növeli a biztonságot, jelentősen mérsékelve a befektetések kockázatát. Az ideális portfólióban nemcsak a különböző piactípusok között (pénzpiaci eszközök, kötvények, részvények), hanem pl. földrajzilag is megosztásra kerülnek a befektetések. Ezen az oldalon a korábbi ERGO biztosító eszközalapjaihoz kapcsolódó portfóliómodellek érhetők el.
A Generali szakemberi által összeállított portfóliómodellek segítséget kívánnak nyújtani a befektetési döntések meghozatalában és az előre kitűzött célok elérésében. Fontos számunkra, hogy olyan portfóliót ajánljunk, amely az Ön igényeihez a legjobban igazodik és minden piaci körülmény között elégedett lehessen portfóliója teljesítményével. Éppen ezért három kockázati profil került kialakításra, az elvárt jövőbeli hozam és a kockázati szint figyelembevételével.
Amennyiben Ön kockázatkerülő ügyfél, tehát nem viseli jól a befektetésekből eredő pénzügyi kockázatokat, akkor egy kockázatkerülő portfólió kialakítását ajánljuk. Az alacsony kockázatú befektetések által elérhető hozamok évről évre viszonylag jól kalkulálhatók, hosszú távon pedig várhatóan meghaladhatják az infláció szintjét.
Kapcsolódó eszközalapok
Amennyiben Ön kockázattűrő ügyfél, tehát a befektetéseiben kisebb átmeneti ingadozásokat elfogadhatónak tart és tisztában van azzal, hogy a befektetett pénz egy részét elveszítheti, akkor egy kockázattűrő portfólió kialakítását ajánljuk.
Kapcsolódó eszközalapok
Global I kötvény domináns eszközalap
Global II vegyes eszközalap
Amennyiben Ön hosszútávon gondolkodó ügyfél, aki számára fontos a magasabb hozam elérése akár nagyobb kockázattal is, és tisztában van vele, hogy befektetése számottevő veszteséggel járhat, akkor Ön számára egy kockázatvállaló portfólió kialakítását ajánljuk.
Kapcsolódó eszközalapok
Global I kötvény domináns eszközalap
Global III részvény domináns eszközalap
Global I kötvény domináns eszközalap
Global III részvény domináns eszközalap
Portfólióajánlóval kapcsolatos további tudnivalókért kérjük, ide kattintson!